Európa északkeleti részén található ez a páratlanul, sajátos szépségű terület. Erdőkkel, gazdag vadállománnyal, tavak százaival csábítja az utazókat. Három kis területű és kis népességű ország várja az újdonságokra vágyó turistákat. A történelem viharai hol nyugatra, hol keletre sodorták az itt élő népeket. Már a középkor folyamán az itt élő emberek a nyugati kereskedelmi és kulturális folyamatok és hatások befolyása alá kerültek. A mai balti fővárosok a Hanza Szövetség fontos láncszemei voltak. Híd szerepét töltötték be Kelet és Nyugat között. Az itt élők életmódja a hűvös északi eleganciát viseli magán. Ez a megállapítás főleg a lettekre, de méginkább az észtekre illik. A litvánok a lengyelekkel éltek egy államközösségben többszáz éven át. Ez a közös múlt mély nyomokat hagyott a litván épített kultúrában, a városok arculatán. A Baltikum már a római korban is fontos szerepet játszott. A zöldarany vagyis a borostyán innen került Rómába, hogy a belőle készült ékszerek tegyék még vonzóbbá a római hölgyeket. A Német Lovagrend uralma után a Lengyel-Litván Unió volt a térség meghatározó ereje. Az orosz, majd szovjet fennhatóság alatt az itt élő nemzetek az önállóságukért és a függetlenségükért nagy küzdelmet vívtak. A két világháború között már egyszer bebizonyították, hogy mire képesek, ha a maguk urai lehetnek. Ma az EU tagjaként hatalmas utat jártak be, hogy felzárkózzanak az Európai Unió országaihoz. Mindezt Önök is megtapasztalhatják személyesen a Baltikum utunk során! A 10 napos utunk alatt a Lengyelországon áthaladva Varsóban tartunk pihenőt. A városnézés során megcsodáljuk az új felhőkarcolókat, valamint a világ legfiatalabb óvárosát. A lerombolt, de újjáépített Varsó a lengyel nemzet élni akarásának jelképe is egyben. Utazásunk Litvánia fővárosa felé folytatódik. A Könyvtárak Városa, Neris Gyöngye, Észak Athénje jelzőket nem véletlenül kapta ez csodás barokk Vilniusz. Litván földön még további izgalmas látnivalók várnak ránk. A Trakai tavak szépsége és az itt található vizivár páratlan egyedisége nagy hatást gyakorol az ide látogató utazókra! Megismerkedünk még Kaunas volt litván fővárossal. Évről- évre egyre több középkori épületet hoznak rendbe! Litvánia misztikus és kultikus helyszíne a Keresztek Hegye. A litvánok legerősebb nemzeti szimbóluma, Katolikus zarándokhely! A kereszténység és a függetlenség melletti elköteleződés jelképe. A Litván Golgota. Utunk folyamán Lettországot is megismerjük! A lett Versailles: Rundale kastélya és kertje egy más világba utaztat bennünket. A gazdag orosz cárok világába. Lettország ékszere a csodálatosan felújított Riga városa. A Baltikum Műhelye névvel illették. Egykor Hanza város volt, majd a térség pénzügyi központja volt. Ezt a szerepét igyekszik újra visszanyerni. A harmadik sokak által a legszebb balti városnak tartott Tallinba látogatunk utunk során. Egy gótikus sziget Kelet határán. Várfalak, bástyák, gótikus épületek, az utazó alig hiszi, hogy nem Nyugat- Európa valamely mesebeli városában, hanem Észtország fővárosában van. Fakultatív kirándulásunk keretében komppal átszeljük a Balti tengert, hogy megismerjük Helsinki városát: a Sziklatemplom, a Sibelius emlékmű mellett számunkra Helsinki a 16 olimpiai aranyért is megér, ha nem is egy misét, de egy kirándulást mindenképpen. Hazafelé tartva pedig olyan lengyel városokat tekintünk meg Ez a gazdag program remèljük felkelti az Őnök érdeklődését!

 

Az észt beutazáshoz szükséges COVID-információkat ITT találja.

 

A lengyel beutazáshoz szükséges COVID-információkat ITT találja.

 

A lett beutazáshoz szükséges COVID-információkat ITT találja.

 

A litván beutazáshoz szükséges COVID-információkat ITT találja.

 


Útlevélhasználat!

Utasaink a program által érintett ország(ok)-ba csak érvényes magyarországi útlevél birtokában léphetnek be!(további részletek a Külügyminisztérium honlapján)


Utazás módja:
Utazás Autóbusszal Utazás repülővel
A Baltikum fővárosai és...
Észtország - Tallin - Tallin
Indulás:
Szállás típusa: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Szobatípus:
Utazás módja: Repülővel
Időtartam: éj
Útazonosító: 168229

Vidéki felszállás tájékoztató buszos utakhoz >>

További időpontok
PROGRAM LEÍRÁS

A program tervezett útvonala:

1. nap: Szeged – Budapest – Varsó (740 km)

Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás Budapesten és Parassapusztán keresztül Szlovákiába, útközben többszöri pihenőkkel, étkezési lehetőséggel. Utunkat a Zólyom-Jablonka útvonalon folytatjuk tovább Lengyelországba. A lengyel fővárosba Varsóba a kora esti órákban érkezünk. A világháború után egységes barokk stílusban újjáépített történelmi belvárosában sétálunk. Megtekintjük a Királyi Palotát, a Tudomány és Kultúra palotáját (kívülről). A varsói városnézés   Szálláshelyünkre az esti órákban térünk, ahol vacsorával várnak bennünket. 

2. nap: Varsóból Vilniusba (460 km)

Reggeliket elfogyasztva Litvánia fővárosába, Vilniusba utazunk. A délutáni órákban városnézés során ismerkedünk a litván fővárossal. Vilniusban sétálunk a hangulatos óváros barokk épületei között: Szent Szaniszló és Szent László katedrális a harangtornyával, Gediminas-torony, a városkapu (világörökség). Szállásunk Vilniusban vagy környékén lesz. Repülővel érkező utasainknak transzfer a szállodába (a repülőn való utazás egyénileg történik, majd Vilnius repülőteréről irodánk gondoskodik Utasaink transzferéről a szállodába).

3. nap: Trakai vízivára és nemzeti parkja – Kaunas

Reggelinket elfogyasztva, a litván hercegek középkori rezidenciájához, Trakai lovagvárához gyönyörű 200 tóból álló tórendszer és parkok között érkezünk. A litván nagyhercegség egykori központjában teszünk sétát. Igazán fotogén látvány a vízzel körülvett téglagótika jegyében emelt vízivár látványa, ahova mi is betekintünk. Elbúcsúzunk Vilniustól, Kaunas felé vesszük utunkat, mely Litvánia második legnagyobb városa. Estére térünk szálláshelyünkre.

4. nap: Kaunas és a balti Versailles: Rundale kastélya

Sétálunk a belvárosban, mely egykoron Litvánia fővárosa is volt. Láthatjuk a város ikonikus téglagótika stílusú Perkunas házát, a Városházát (Fehér Hattyúház) és a Vytautas templomot. Rundale kastélya felé teszünk kitérőt. A háromszárnyú épület ma állami rendezvényeknek ad otthont. Látogatást teszünk a kastély termeiben és szépen rendezett parkjában is. Lettországba utazunk tovább, útközben Rundale kastélyánál teszünk kitérőt. A gyönyörű barokk kastélyt a Baltikum Versailles-ának is szokták nevezni. Lettország egyik legszebb épülete. A kastély tervezője ugyanaz az olasz származású építész, Rastrelli volt, aki Szentpéterváron a Téli Palotát tervezte. Szállásunk 2 éjszakán át Rigában vagy környékén lesz.

5. nap: Riga titkai | Turaida várkastélya és Jurmala tengerparti üdülőhelye

Reggeli után a lett fővárossal, a Baltikum legszebb városával ismerkedünk. Számtalan építészeti műemlék található a városban a legkülönbözőbb korokból. Láthatjuk a Dóm épületét, Európa második legnagyobb orgonájával. A XIV. századi kastély és a középkori óváros a lőportoronnyal, kereskedőházakkal a világörökség része. Sétánkat követően egyénileg keresheti fel Riga rejtett titkait, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: a méltán híres és kedvelt kiránduló célpont felé vesszük az irányt! Turaida szépen restaurált várkastélya gyönyörű 42 hektáron elterülő fenyőerdő közepén található, mely ma múzeum és természetvédelmi terület is egyben, tele történelmi, kulturális és régészeti emlékekkel. A történelmi emlékeket magunk mögött hagyva az olasz Riviérát idéző, hangulatos tengerparti üdülőhelyre, Jurmalára látogatunk. Sétálunk hangulatos tengerpartján, a bátrabbak megfürödhetnek az északi-tenger vizében. Szálláshelyünkre térünk vissza.

6. nap: Tallinn, az észt Hanza-város 

Megreggelizünk, majd Észtország fővárosa, Tallinn felé utazunk tovább. A városba érkezve ismerkedünk a festői Finn-öbölben fekvő várossal. Tallinn megőrizte hajdani, gazdag Hanza-város jellegét. Sétálunk látványos felsővárosában, ahonnan szép rálátás nyílik a városra és a kikötőre. Felkeressük a gótikus városkápolnát, ahol Európa második legnagyobb orgonáját láthatjuk. Szállásunk 2 éjszakán át Tallinn-ban vagy környékén lesz.

7. nap: Tallinn vagy Helsinki hajóval 

Reggeli után szabadidőben egyénileg ismerkedhet az észt fővárossal vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: Egész napos hajókirándulásra hívjuk a Finn-öbölészaki partjára. Utunk célja Helsinki, a finn főváros. Olyan fővárosba toppanunk, ahol bicikliző, sétáló emberekkel találkozhatunk, kellemes parkokban sétálhatunk és minden utcasarkon élvezzük, hogy itt vagyunk! Igazi gyöngyszem Helsinki ahol helyi idegenvezető kíséretében ismerkedünk a város nevezetességeivel: dóm, parlament, szikla-templom, Sibelius emlékműve. Szabadidő a városban. Estére visszatérünk szálláshelyünkre.

8. nap: Tallinn – Riga – Keresztek hegye és Kaunas  

Reggeli, majd az észt fővárosból Rigán keresztül Kaunas felé utazunk. Repülős utasainknak menetrendtől függően szabadidő, majd transzfer a Tallin repülőterére, hazautazás. Autóbuszos utasainkkal a Rigai-öbölmentén haladva élvezzük a végtelen tenger látványát. Meglátogatjuk a Keresztek hegyét (kívánságok ezreinek keresztje), mely hívőknek és nem hívőknek egyedülálló élményt nyújt. A kb. 10 méter magas dombon több, mint százezer különböző méretű kereszt található. Szállásunk Kaunasban vagy környékén lesz.

9. nap: Czestochowán át Katowicéig (730 km)

Reggeli után Kaunastól Lengyelország, Krakkó felé indulunk. Útközben a keresztény világ egyik legfontosabb zarándokhelyét, „Lengyelország lelki fővárosát”, Czestochowát keressük fel. Évente 4-5 millióan keresik fel a híres Fekete Madonnát. A magas dombon emelkedő, védőfalvakkal és parkkal övezett egyházi együttest nevezik Jasna Górának (Fényes Hegynek) ahová érkezünk. Sétánk során betekintést kapunk avárfalak mögé: láthatjuk a czestochowai Fekete Madonnát a szentéllyel, mely a lengyel nemzet kultuszhelye. Szállásunk Katowicében vagy környékén lesz.

10. nap: Katowice és Zsolna – Budapest – Szeged (390 km)

Reggelink elfogyasztása után Katowicével ismerkedünk. Katowice fiatal város, nem hasonlítható össze Krakkóval, Varsóval vagy Wroclaw-val! Az alig 1500 éves iparvárosban városban teljesen egyedülálló ötletet valósítottak meg: modern múzeumot a föld alatt természetes fénnyel körülötte múzeumparkot kialakítva. A régi bányához tartozó vörös téglás épületeket is felhasználták a múzeum céljainak megfelelően. Sétálunk a belváros szecessziós épületei között, majd hazafelé indulunk. Útközben Zsolnán tartunk pihenőt, ismerkedünk a város gyönyörűen felújított főterével. Hazaérkezés Parassapusztán át Budapestre az esti órákban, utazás tovább Szegedre.




További érintett desztinációk: Észtország - Tallin - Tallin » Észtország - Tallin - Tallin » Litvánia - Vilnius - Vilnius » Lettország - Riga - Riga » Oroszország - Szentpétervár - Szentpétervár » Oroszország - Körutazás Oroszországban - Körutazás Oroszországban » Észtország - Körutazás Észtországban - Körutazás Észtországban » Litvánia - Vilnius - Trakai » Litvánia - Vilnius - Kaunas

Fakultatív programok:

Leírás Időtartam Ár
 1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten

Jelentkezéskor kérjük jelezze, hogy előtte vagy utána kívánja igénybe venni.

16800
 2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten

Jelentkezéskor kérjük jelezze, hogy előtte vagy utána kívánja igénybe venni.

11500
 3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten

Jelentkezéskor kérjük jelezze, hogy előtte vagy utána kívánja igénybe venni.

10000
 Hajókirándulás Helsinkibe

113 EUR

43500
 Turaida várkastély és Jurmala Beach kirándulás

19 EUR

7000
 További programok >>>

Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 05.27., 07.15., 08.12.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!


Részvételi díj autóbusszal: 319.500 Ft / 852 EUR
Részvételi díj repülővel: 349.500 Ft / 932 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 25.000 Ft / 67 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 147 EUR 
1 ágyas felár autóbusszal: 124.000 Ft / 331 EUR
1 ágyas felár repülővel: 89.000 Ft / 237 EUR 
9x vacsora felár (buszos, 20 főtől): 105.000 Ft / 280 EUR
6x vacsora felár (repülős, 20 főtől, 2-7. napokon): 76.500 Ft / 204 EUR


Utasbiztosítás (Classic) autóbusszal: 7.000 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) autóbusszal: 9.100 Ft 
Utasbiztosítás (Privileg) autóbusszal: 11.500 Ft
Utasbiztosítás (Classic) repülővel: 4.900 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) repülővel: 6.370 Ft 
Utasbiztosítás (Privileg) repülővel: 8.050 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.


Utazás: autóbusszal, vagy repülővel
Elhelyezés: 6 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 6x reggeli


Fakultatív programok (15 főtől):
Hajókirándulás Helsinkibe: 43.500 Ft / 116 EUR
Turaida várkastély és Jurmala Beach kirándulás: 7.000 Ft / 19 EUR


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 60 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 40 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

25-34 fő esetén: 25.000 Ft / 67 EUR/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Parassapuszta (határ) útvonalon, vagy Vilniusban repülőgéppel. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! Repülős csatlakozáshoz repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a reptéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! Repülős utasoknál az éjszakák és ellátás száma eltér a buszostól! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!


A részvételi díj tartalmazza:

- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- program szerint 6 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3-4* kategóriában , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- program szerint 6x reggelis ellátást 

- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

 

A részvételi díj nem tartalmazza:

- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig

- program szerint 6x vacsora ellátást

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)

- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit

- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)

- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


 A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Hírlevél feliratkozás